magyar népmese nyomán készült bábelőadás Az aranytulipán című magyar népmesét színpadra adaptálta: Fodor Orsolya és Gaál Anna Van egy birodalom, és van benne egy égszínkék szemű királylány. Aki mostanság meglehetősen rosszkedvű. A királyság erdeje pedig egyre nagyobb: úgy tűnik nem akad olyan kérő, aki ki tudná állni azt egyszerű próbát, amit gyerekkorunk óta ismerünk: elbújni. Úgy elbújni, hogy a királylány meg ne találjon. Talán már nincs is több kérő a birodalomban. Csak egy kertész járja az erdőket, őt viszont csak a kék tulipánok érdeklik. Meg egy kicsit a királylány kék szemei is. A bábelőadást, az alkotók szeretettel ajánlják minden 5 év fölötti nézőnek.

Volt egyszer egy kapitány, aki szerette, ha rend van a világban. Ha ő szólt, történt valami. Ha ő akarta, mozduljon a szél, induljon a nap, folyjon a folyó. Sokáig úgy tűnt, valóban így van. Aztán egy napon rá kellett jönnie, hogy a világ nélküle is működik. Ez a mese arról szól, mi történik egy kapitánnyal, amikor meginog benne a bizonyosság. Amikor rádöbben, hogy nem tarthat mindent kézben, hogy nem lehet mindent irányítani. És ekkor elindul. Nem azért, mert tudja az utat, hanem mert mennie kell. Ez a történet az irányítás vágyáról és az elengedés bátorságáról szól. Az elvesztés csendjéről és a visszatalálás reményéről. De leginkább a barátságról — arról, hogy akit fontosnak tartunk, azért érdemes visszafordulni. Mert néha a legnagyobb utazás nem a tengeren zajlik, hanem ott belül, ahol egy kapitány megtanul nem parancsolni — hanem figyelni. Nem irányítani — hanem kapcsolódni.

Népünk eredetének, születésének mondabeli gyönyörű történetét kísérhetik végig nézőink. Láthatják, miként találnak egymásra őseink ősei, a szép Enéh és vitéz Nimród fejedelem. Nászukból hogyan születik meg az ázsiai puszták hősi testvérpárja, Hunor s Magyar. E fiúk mint válnak apró kisdedekből világot látni vágyó, bátor ifjakká. Később hogyan is találkoznak Csodaszarvas képében égi követtel, s annak nyomában járva végül miként találnak jó feleségekre, s szép új hazára.

Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg c. műve alapján Van a Föld nevű bolygón egy pilóta, aki régen szeretett rajzolni, de most egy asztalnál ülve javítja repülőjét – ami úgy-e komoly felnőtt dolog. Mondjuk közben erről eszébe jut az elefánt az óriáskígyóban, a török csillagász és a B-612-es kisbolygó lakója: a kis herceg. Egy nap a kis herceg bolygóján kinő egy rózsa, aki nagyon szép, de furcsa, meg köhécsel is, meg parancsolgat. Hát hová máshová szökhetne rózsája elől a kis herceg, mint egyenesen a Földre, oda, ahol a komoly emberek élnek? Mese egy saját életének sivatagában elveszett felnőttről, és a benne élő örök gyermekről, aki csak arra vár, hogy barátokat szerezzen. Valahol a mindenségben, ki tudja, hol, ki tudja, merre van egy bárány és egy virág… Nézzetek föl az égre. És tegyétek föl a kérdést: megette vagy nem ette meg a virágot a bárány? Nem, semmiképpen sem! A kis herceg mindig üvegbura alá teszi éjszakára a virágját, és éberen vigyáz a bárányára…Ilyenkor boldog vagyok, és a csillagok mind nevetnek. És soha, egyetlen fölnőtt sem fogja megérteni, hogy ez milyen rettentően…

Gyermekszemmel a felnőttek világa “Minden gyerek tudja, még a legkisebb is, hogy rossznak lenni sokkal mulatságosabb, mint jónak lenni.” – de ezt mintha a felnőttek elfelejtették volna, ezért folyton rászólnak a gyerekre, hogy ne legyen rossz, meg viselkedjen rendesen. És ezt olyan sokszor tudják mondani, hogy a gyereknek egy idő után elege lesz, és azon kezd el gondolkodni, hogy ő egészen másmilyen felnőtt volna. Vajon hogyan képzeli el a dacos kisgyermek önmagát felnőttként? Mivel szembesíti szüleit, nevelőit, és mi az, amire rájön “felnőtt” kalandozásai során? Janikovszky Éva főszereplőjének az útját bábbal, animációval, gyerekrajzokkal, zenével és nevetéssel kísérjük végig, hogy belelássunk, milyen egy gyermek szemszögéből a felnőttek világa, és miért is nem értik egymást nagyon gyakran. Az előadást, az alkotók szeretettel ajánlják minden 6 éven felüli nézőnek.

Daróczi Klarissza egyéni játéka Soha nem fogsz még egyszer átejteni! Soha nem fogok még egyszer ezért kétségbeesni! Soha nem fogom még egyszer komolyan venni! Soha nem fogsz még egyszer magamra hagyni! Soha nem fogok még egyszer! Soha nem fogsz! Soha! Soha! És aztán kezdődik minden előről. Vajon?

Pánczél Kata egyéni játéka „Vannak olyan nagyanyák, akiknek kötényeik vannak, azok zsebében üres vaníliástasakok, hogy oda lehessen bújni, a madártejszagba beledőlni.” Mamó nem ilyen. Morc nagyanya, aki egyedül neveli unokáját, kinek apja nincs, anyja meghalt. Főhösünk körül nincsenek elérhető, szeretetteljes felnőttek, a körérendeződött élet zord, rideg, nem gyereknek való. Mégis, az ő elmesélésében a világ nem ilyen. Mamó unokája képzeletében átrendezi a valóságot – színessé, vidámmá varázsol mindent, ami őt körülveszi, így tanítja meg nekünk, hogy bízhatunk a képzeletünk biztonságában, a legnehezebb helyzetekben is. Az alkotók szeretettel ajánlják minden 8 év feletti nézőnek.

A szövegkönyvet összeállította Nagy Lázár Kincső és Nagy Kopeczky Kálmán.

Ahogy a nappalok egyre rövidebbek lesznek, a sötétség egyre sűrűbb és hosszabb, úgy érezzük, valamiről mindig lekésünk, nem marad időnk kihasználni azt a kevés fényt, amit a téli napok nyújtanak számunkra. És már nagyon várjuk azt a pillanatot, amikor megállhatunk egy percre, amikor jön valaki és elűzi a sötétséget. Akinek várjuk megérkezését évről-évre, karácsonyról- karácsonyra.

Idilli környezetben három kismalac játszik önfeledten, addig amíg egyikük fejéből kipattan a nagy ötlet: építsünk házat! A másik két malac rábólint az ötletre, hisz a házépítés remek móka, csakhogy önmagától jön a kérdés: miből? Vagyis milyen anyagból, hogyan?! Dönteni kell, mert nem mindegy, hogy szalmából, vesszőből vagy téglából épül a ház, ezeknek a döntéseknek viszont következménye van. Minden döntésnek van következménye. Erről szól ez a történet: a döntésekről – legyen az jó vagy rossz, akár elhamarkodott – és ezeknek a következményeiről, főleg akkor, amikor még ebben az idilli környezetben is ott ólálkodik a FARKAS!