“Volt egyszer egy előadásunk, amiben volt egy kötéltáncos baba. Egy nagyon jó tanárom azt mondta, hogy a bábok is olyanok, mint akik kötéltáncot lejtenek. A kötél egyik felén az élet van, a másikon a halál. És a bábok ezen a vékony kis sávon egyensúlyoznak az élet és a halál között. És ebben az egyensúlyozásban hiszek én is. Hol ehhez vagyunk közelebb, hol pedig ahhoz. És ezek az apró lépések, amiket a kötéltáncos baba képes tenni, ezek az apró örömök. 

A bábszínház számomra a magában hordozó erejétől különleges, hiszen rengeteg dologra képes, például élővé tenni az élettelent. Remélem, hogy eddigi munkám során sikerült másoknak valami fontosat adnom. Egy apró pillanatot, amit magával vihet tovább, egy érzést, gyerekeknek mese örömét vagy szomorúságát. És remélem, még sokáig csinálhatom ezt tovább, élettelen tárgyakat keltsek életre, hogy vékony kötélen lejtsük a táncot.”