Szinopszis

Részletek az előadásról

A kis herceg 70`

6+

Az előadásról:

Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg c. műve alapján

Van a Föld nevű bolygón egy pilóta, aki régen szeretett rajzolni, de most egy asztalnál ülve javítja repülőjét – ami úgy-e komoly felnőtt dolog. Mondjuk közben erről eszébe jut az elefánt az óriáskígyóban, a török csillagász és a B-612-es kisbolygó lakója: a kis herceg. Egy nap a kis herceg bolygóján kinő egy rózsa, aki nagyon szép, de furcsa, meg köhécsel is, meg parancsolgat. Hát hová máshová szökhetne rózsája elől a kis herceg, mint egyenesen a Földre, oda, ahol a komoly emberek élnek? Mese egy saját életének sivatagában elveszett felnőttről, és a benne élő örök gyermekről, aki csak arra vár, hogy barátokat szerezzen.
Valahol a mindenségben, ki tudja, hol, ki tudja, merre van egy bárány és egy virág… Nézzetek föl az égre. És tegyétek föl a kérdést: megette vagy nem ette meg a virágot a bárány? Nem, semmiképpen sem! A kis herceg mindig üvegbura alá teszi éjszakára a virágját, és éberen vigyáz a bárányára…Ilyenkor boldog vagyok, és a csillagok mind nevetnek. És soha, egyetlen fölnőtt sem fogja megérteni, hogy ez milyen rettentően fontos! 

Az előadást, az alkotók szeretettel ajánlják minden 6 év feletti nézőnek.

Alkotócsapat:
Pilóta: Nagy Lázár József
A kis herceg: Pánczél Kata
Dramaturg: Gaál Anna
Zene: Szászi Petra
Díszlet- és bábtervezők: Maróthy Anna Zorka,Radetzky Anna
Bábkészítő és kellékmester: Radetzky Anna,Zayzon Ádám
Hangtechnikus: Szanday Csongor
Fénytechnikus: Péter Előd
Díszítő: Nagy Nándor Zoltán
Kellékes: Vizoli Mónika
Közönségszervező: Csüdöm Eszter,Golicza Bernadett, Szabó Emese
Plakátterv: Kónya Albert Attila
Rendező: Fodor Orsolya

Kivitelezés: Csüdöm Eszter, Nagy Nándor Zoltán, Radetzky Anna
Asztalosok: Molnár Tibor, Péterffy Csaba
Festő: Boda László
Szabók: László Attila (Jazz), Antal Mónika, Sipos Ferencz Malvin

A bábszínház fenntartója: SEPSISZENTGYÖRGY MEGYEI JOGÚ VÁROS TANÁCSA
Támogatta a Bethlen Gábor Alap, megvalósult a Magyar Kormány támogatásával.

Játék Időpontok

március 27. , péntek
18:00
március 28. , szombat
11:00
Cimborák Bábszínház stúdióterme
6+
A jegyek előfoglalását és a szervezett csoportok bejelentkezését
a (+4) 0754 409 940 telefonszámon várjuk Péter Orsolyánál,
vagy e-mailben a kozonsegcimborak@gmail.com címen.

⚠️ A helyek száma korlátozott!
Jegyek a helyszínen válthatók, az előadások kezdete előtt fél órával.

🎟 Jegyárak:

Egy jegy: 10 lej (RON)

Vendégelőadás jegyára: 15 lej (RON)

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.


- szervezett közönségnek játszott előadások
- szabad előadások
- online jegyvásárlás